Zavaros elmével járom az utam...

Zavar keletkezett az életemben. Bizonyára furcsának tűnik, de így van.
Minden zavaros,ködös mostanában.
Vegyük példának, hogy alvászavarom van...De nem akármilyen, vagyis... elég egyszerű:
éjjel nem tudok aludni, ha el is alszok óránként felkelek és vagy 10 perc mire vissza alszok, viszont reggel ha bombát dobnak le mellettem se kelek fel:D
Az egyetlen dolog, amire felkelek, az az, hogy valaki bejön a szobámba. Arra reflexből felkelek.
Egész nap fáradt, nyűgös vagyok, és nem tudok mit kezdeni magammal. A dolgaimat amibe belekezdek, nem tudom megcsinálni, semmire sem tudok odafigyelni.

Éreztél már ilyet?

De ez csak egy a sok közül. Zavar van a fejemben, és sehogy sem tudok rendet rakni.
A családommal nem vagyok túl jó viszonyban, sőt... Amikor legutóbb együtt kocsikáztunk is, hogy meglátogathassam a mamámat, a kocsiba nagy kuss volt, csak a zene szólt. Aztán lehalkították és elkezdtek beszélgetni 3-an. Egy szót sem szóltam egész úton, ami azért tőlem eléggé...furcsa... Esett az eső...nagyon. Én pedig csak néztem ki az ablakon, figyeltem a vízcseppeket, ahogy végig folynak a kocsiablakán, és gondolkodtam. Próbáltam rendet rakni, de sehogy sem ment. Érzem ezen változtatnom kell, de azt sem tudom, hogyan...

Össze vagyok zavarodva minden értelemben. Nem tudom már kit tarthatok barátnak, kit tekinthetek a családomnak, fogalmam sincs kiben bízhatok, igazából már azt sem tudom ki vagyok. 
Annyi minden jár a fejemben.. folyton gondolkodok valamin, sehogy sem tudom kikapcsolni az agyam. még csak 1 percre se. Olyan sok dolog van bennem.. Elmondanám, de nem tudom, hogyan mondjam, kinek mondjam/mondhatom.

Járom az utam, de nem tudom hová vezet. Pár elágazáson túl vagyok már. Volt, hogy rossz, volt, hogy jó irányba mentem, de a végén mindig csak rontottam a helyzetemen. Bizonytalan lépésekkel, döntésekkel gyaloglok egy hosszú ösvényen, és ismét egy elágazáshoz érkeztem. 
Megálltam.
Azóta jár a fejemben az a kérdés, hogy vagyok-e valaki...
Nagyon sokszor merül fel bennem az az érzés, hogy egy senki vagyok. Soha nem becsülnek meg, nem dícsérnek meg, soha nem tudják értékelni a munkám, vagy éppen engem, mint 'embert' mint személyiséget, vagy akár mint tanulót.
Talán könnyebb lenne a döntésem, ha lenne valaki, aki fogná a kezem és vezetne. Pontosabban sokáig gondoltam ezt, de nem régen rájöttem, hogy nem vezethetnek örökké, saját magamnak kell (felfedeznem/) végig járnom az utam, a saját döntéseim szerint.
Az ösvény melyen járok, egy mindig sötét, hideg, saras út, melyben sokszor elsüllyed a bakancsom, és olykor-olykor még pofára is esek. Egyre sűrűbben^^
Az elágazódás, ahol most megálltam, 2 felé vezet. 
Siker    - Bukás
Valaki  - Senki
Ember - Selejt
Élő        - Halott
De nem tudom merre menjek. Melyik a helyes út?!
Elhatároztam.
Kizárom magam a sötét, zavaros elmémből, lehunyom szemem, kitárom karjaim, és arra indulok amerre a szívem húz. Nem azért mert keresek valakit, aki majd fogja a kezem és vezet, hanem mert érzések nélkül elindulni egy ismeretlen helyre, olyan mint lakás kulcs nélkül elindulni otthonról. 

Egyedül, csukott szemmel elindulok az ismeretlen felé, mindent a 'véletlenre' pontosabban szólva a sorsra bízok.