Amnesia - Indulásra készen (IV.rész) /amatőr novella/

Cortez odalépett hozzám, majd leült az ágy szélére. Kezét a kezemre tette, majd így szólt:
~Mire emlékszel? ~ Majd elmosolyodott. Bambulásomból felkapva a fejemet, erősen gondolkodni kezdtem. Csak az járt a fejemben, hogy mi lehetett a célom a varázslással. Ha már ennyit szenvedtem érte, reméltem, hogy sikerült. Ahogy végig néztem a körülöttem álló, ülő embereken, nem feleltem a kérdésre. Bennem rekedt a szó. Pedig mindenki nagyon figyelt, és várta a válaszomat, de én csak néztem rájuk értetlenül.
~Tudom, hogy ismerlek titeket, de... mégis hogyan? Honnan? ~ Kérdeztem vissza mindenki nagy meglepődésére. Zed nagyon nagyot mosolygott. Évi nevetésbe is kezdett, de Ati lehajtotta a fejét, haja arcába ömlött. Mintha szégyellte volna, vagy is nem tudom.
~Évi, kérlek te mesélj először!~ Mosolyogtam a gyönyörű lányra vetve tekintetem. Először csodálkozott, hogy miért pont ő.
~Háát, az még régen..- kezdett bele kissé zavarodottan - Hugom által történt, hogy megismertelek. Egyik nap.. - már határozottan folytatta - Ketten hazajöttetek, és együtt tévéztünk. Attól a naptól nagyon jóban vagyunk. ~ Kis megkönnyebbüléssel, és örömmel arcán mesélte.
~Ő hol van most? ~ Kiváncsiskodtam, hogy minnél többet tudjak. De nem érkezett válasz, csak egy vállvonás.
~Zoli! Te jössz!~ Szakítottam meg a csendet.
~Háát.. az egy nem túl régi, nem túl izgalmas történet. Biztos érdekel?~ Mielőtt válaszolhattam volna, folytatta is. ~ Évi által ismerlek, ő mutatott be nekünk, a mi családunknak.
~Hát te Ati?~ Folytattam a kört, szünet nélkül.
~Őőőő...Én is úgy ismertelek meg mint Zoli.~ Mondta kicsit feszülten. Nem értettem mi van vele.
~Mitől vagy ilyen ideges?~ Néztem rá kérdően.
~Csak nem meri elmondani, hogy együtt voltatok, de már vége~ Szólt hírtelen Évi, majd mosolyogva a plafont nézte. Nem akart Cortezre nézni, amit meg is értettem.
~Valóban?- Kérdeztem én elég jó kedvvel - Tehát akkor nem volt rossz ízlésem. ~ Majd elnevettem magam. Mindenki önfeledt kacagásba kezdett, csak Attila arcán láccódott közben némi kínosság. Kihúztam a mancsomat keze alól, majd átöleltem. Nem tudom mit akartam vele elérni, de hamar elengedtem, majd kimásztam a paplan alól. Átmentem a másik szobába, az ajtót becsuktam magam mögött. Pár perccel később vissza is mentem, de már nem alvósruha volt rajtam. Egy szekrényből kivettem minden ruhát megnézni, hogy milyen ruhák vannak itthon, majd észrevettem, hogy majdnem mind fekete. Volt néhány piros, de nem sok. Tehát megjelentem korom sötét kinézettel, arcomat is rendbe tettem, majd mindenki nagyon furcsán nézett rám.
~Hát te?~ Értetlenkedett Zoli.
~Indulhatunk? ~ Kérdeztem vissza, közben végig néztem a meglepődött arcokon, s széles vigyorral arcomon közelebb mentem.
~Mégis hova akarsz menni kicsim?~ Kérdezte Angel. Szemeim kicsit kikerekedtek, majd nyugodt, arcarebbenés nélkül mondtam, hogy oda szeretnék menni, ahol történt az a bizonyos balesetem. Talán majd eszembe jut néhány dolog, amire nagyon kíváncsi vagyok. Csak erre tudtam gondolni.
~Menjünk!~ Szólt fel Ati, mostmár kicsit megnyugodva.~ Majd én megmutatom hol van~ Mosolygott rám. Közben tekintete azt sugározta, hogy fél. De nem tudom, mitől. Ezt is ki szeretném deríteni.



Amnesia - Indulásra készen (IV.rész) /amatőr novella/
a folytatásban kiderül, hogy miért volt ennyire zavarban Ati, és új szereplővel ismerkedünk meg:)
sry, de nincs átellenrőrizve, nézzétek el a hibákat:D