? Somebody or Nobody ?

Ki is vagy valójában?

Tedd fel a kérdést,
Gondolkodj el,
Majd tudd meg a választ!

2010. január 11., hétfő

amatőr novella I. - Legszebb pillanatok


Egy hideg,sötét,kora délutáni,őszi napon egy lány elhívta a barátnőjét, hogy segítsen neki, hogy az anyukájának szórólapozzanak.
A barátnő nem mondott nemet. Sőt, még örült is annak,hogy segíthet.Elindultak hát. Zene kísérte őket, miközben utcáról utcát jártak a papírokat a postaládákba dobva.
Sokat nevettek közben,hol a másik viccein, hol azon ahogy megijedtek a kis kapu mögötti nagykutyáktól. Pár óra alatt nagyjából végeztek is, csak néhány maradt, de ahhoz már nem volt kedvük, ugyanis nagyon besötétedett.
Egy játszótér felé sétáltak. Leültek hintázni, s közben is nagyon sokat nevettek, beszélgettek, élvezték egymás társaságát.
Mikor leszálltak a hintáról, odamentek egy öreg, koszos padhoz, de ez nem tartotta vissza őket semmitől. Az egyik lány rátette a táskáját, ráült, majd hátradőlt. A másik lány követte, ő is felfeküdt a padra.
Néztek fölfelé, és egy fát láttak, mi föléjük hajolt ezer meg egy ágával és hullatta sárga leveleit. Néhány szép levél forogva hullott a lányokra, de őket nem zavarta. Telefonból szólt a zene, szállt a hang, az énekszó a magasba, kihangosította az egész játszóteret, sőt a környéket is.
Csak feküdtek, feküdtek és feküdtek a női énekes magasan dalólászó hangját hallgatva, mely szomorú, nosztalgikus, mégis szép emlékeket idézett a lányok szívében. Forgott a föld körülöttük, vagy talán ők forogtak, nem is tudták eldönteni, de azt tudták, hogy nagyon jó érzés volt. Örökké tartó pillanat.
És tényleg. Bárcsak örökké tartott volna. Nem nevezhetném kínos csöndnek a telefon elhallgatását. Egy csendes pillanat, gyönyörű volt.
Viszont ez a néma perc az indulást jelképező csend volt. 
- Indulni kell! - Szólt fel az egyik lány.
- Tudom.. - Jött rá a szomorkás felelet a másik lánytól.
Szinte kézen fogva indultak el a padról lekászálódva, lassan, egyik láb a másik után. Még az eső is megeredt, ahogyan az erdő mellett szépen elballagtak.Gyönyörű pillanatok 2 legjobb barátnő között.
Pedig ez csak egy átlagos napjuk volt... Hány ilyen gyönyörű pillanatuk lehetett hát? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése