amatőr novella II. - Erdő mélyi küzdelem...

*recs-ropp* Recsegtek-ropogtak kopott,saras bakancsa alatt a száraz gallyak. Rohant, ahogyan csak bírt, de már nem bírta szusszal. Megállt, körbenézett, de vagy háromszor. Majd mikor már kicsit megnyugodott, leguggolt egy nagy,széles,öreg fa tövébe. Eleinte nagyon lihegett, később már csak szuszogott kicsit. Mikor már eléggé kifújta magát, felállt, ismét szétnézett, majd óvatosan, aránylag csendes léptekkel indult meg az ismeretlen felé.
~Teljesen eltévedtem.~ Pislogott nagyokat az erdő mélyét csodálva. Fogalma sem volt arról, hogy hol lehet pontosan. Valami elől menekül, amiről még csak azt sem tudja, hogy mi az. Nagyon félt.
~Sötétedik...~ Egyre kétségbeesettebben lépkedett az idegenben. Egyszer csak a néma csöndet megtörte egy hangos, nagyon mérges morgás. Nagyra nyitott szemekkel kereste a hang forrását, körbe-körbe fordult, nézett mindenfelé, de sehol sem látta azt, ami a hangot adta. Beletúrt dús,fekete hajába, mely szelíden omlott le vállára, és reszketve várta, hogy mi lesz.
A lány végig nézett magán:
Bakancsa csupa mocsok, fekete,vörös rózsával díszített combharisnyája teljesen kiszakadt, rövid,korom színű szoknyája egész szép épségben megúszta, fekete-bordó fűzője pedig piszkos lett. Haja kócos, arca koszos, kezeiről már nem is beszélve. Karkötőjén a Treesa (Trísa) felirat a nevét jelentette.
*Rémes* Gondolta magára tekintve, elsápadt,hulla fehér arccal.
~Emlékszem, hogy azért tettem ki a lábam otthonról, hogy találkozzak végre a barátommal. Fényes nappal, meleg volt az idő. A táskámban a pulóverem és a kabátom volt, de gondoltam nem lesz rá szükségem, hát otthon hagytam. Olyan ostoba vagyok, hogy nem gondolok ilyen esetekre. Most hideg van, már fázom. Nem panaszkodok, mert nem szoktam, de egy csapadék után nyári éjjel azért kicsit hűvös van már. Egy - állítólag - elátkozott erdő szélén kellett volna találkoznunk, de én persze megint csak idő előtt értem oda. Amilyen türelmetlen és kíváncsi vagyok bejöttem az erdőbe. Miért? Nem tudom, hogy lehetek ennyire ostoba?! Mindegy már. Ami volt, most nincs. A múltat nem tudom visszacsinálni, kár rajta rágódnom.~ Hajtotta le fáradt, szomorkás arcát a föld felé, majd lassan ballagott egy konkrét irányba, mikor egyszer csak egy fura hangra kapta fel a fejét. Reccsenés, de nem az ő lépte. Volt ott valami, vagy valaki. Nem tudta mi, de nagyon félt.

Egyre csak közeledett a lény. Hallotta a lány a lépéseket, melyek egyre hangosabbak voltak, érezte, hogy már nagyon közel van. Hirtelen elhallgatott minden, még a saját lélegzetének hangját sem hallotta, nagyon nagy csönd lett, a természet hangjait pedig elnyomta a szél. Treesa megtett egy lépést, talán élete utolsó lépését. Ez egy végzetes mozdulatnak ígérkezett, ugyanis a fura -talán állat- szerzet rögtön előugrott egy vastag fa mögül és rögtön támadásnak indult. Hatalmas szemfogai a lányra meredtek, hosszú, széles, izmos testét lendületből a zsákmánya felé vetette, erős lábai lendületet, sebességet adtak az állatnak. Feketés ezüst színű bundája rikított a sötétben, szemei tűzben égtek, karmai előbújtak ujjai közül, melyek hatalmas mancsból nőttek ki, hegyes fülei kilóméter távolságból meghallottak minden apró zizzenést is. Orra ugyanilyen élesen működve, nagyon messziről kiszagolta a finom falatokat. A lánynak nem sok ideje volt felmérni az állatot, de bőven elég volt egy pillantás, hogy rájöjjön: egy farkassal van dolga. A vámpír lánynak ez a tudat a harcot, a véres küzdelmet jelentette. Mire észbekapott a farkas megharapta. Mélyen belevájta tűhegyes fogait Treesa védekezésként a teste elé rakott kezébe.Majdnem hogy letépte a karját, sőt meg is tehette volna, mégsem tette. Talán arra számított, hogy farkassá változik a 'nőstény', ugyanis szaporodási időszakában volt éppen a hím állat. A lány éles körmei segítségével kezeivel hatalmasat lökött az állaton, ami rögtön hátra is vetődött jó 2-3 métert. De a farkas nem tántorodott, újra talpra állt, és lendületből vetette magát a lányra. Treesa hanyat vágta magát, a farkas négy lábán, teljesen stabilan, mozdíthatatlanul áltt felette, és dühöngő tekintét a lányra szegezte. Ahogy megcsapta orrát a vámpír kezéből kibuggyanó vér szaga, szemei bevörösödtek, urrá lett rajta a farkas ösztön. A lány tehetetlen volt és túl sok vért veszített. Mozdulatlanul feküdt és várta a következő lépést. Az állat átharapta a torkát, majd szépen lassan apró darabokra cincálta a lányt. Jól lakott, megnyugodott, majd odébbállt. A sűrű, mély erdő egyetlen pici tisztását mindenütt kicsi bőrcafatok és rengeteg vér borította. A fákon végig nézve is vérfoltokat lehetett csak látni a törzseken, vér volt a bokrokon, és véres volt minden, ami ott volt a tisztás közelében. Alig 1 héttel késsőb a lány családja brutális módon megkínozta a farkast, majd megölte. Ebből gyász-vacsorázott a vámpír család az elhunyt lány emlékére...

Ui.: A helyesírási hibákat légyszi nézzétek el nekem. Kicsit fáradt vagyok(: